Te hinnél neki?

Te mit tennél, ha a már halottnak hitt gyermeked bekopogtatna az ajtón? Amy Gentry ezzel a gondolattal játszott el debütáló,  Ki ez a lány? című regényében.

Nem sok rettegettebb dolog lehet egy szülő életében, minthogy elrabolják a gyermekét. De vajon, hogyan lehet azt feldolgozni ha az áldozat mégis megkerül? Amy Gentry, aki könyvkritikusként kereste (legalább is eddig) a kenyerét ezt a kérdést boncolgatja thrillerében. A kötethez rengeteg ihletet meríthetett, hiszen éveken keresztül önkéntesként segítette a szexuális és családon belüli erőszak áldozatait. Az itt szerzett tapasztalatait és benyomásait nagyszerűen hasznosította. Kiemelkedő pszichológiai thriller született, amely köszönhetően a 21. Század kiadónak a magyar olvasók polcaira is felkerülhet.

A Whitaker-Davalos szülők számára egyetlen éjszaka elég volt ahhoz, hogy darabokra hulljon az életük, ugyanis a mindössze tizenhárom éves lányukat, Juliet elrabolja egy ismeretlen férfi. Az egyetlen szemtanú  a házaspár kisebbik lánya, aki egy szekrénybe lapulva nézte végig az eseményeket. Nyolc évvel a történtek után kapcsolódunk be a sztoriba. Mondani sem kell, hogy az egykor boldog család darabokra hullott. Az édesanya, Anna biztos benne, hogy  eltűnt lánya már régen halott, csupán arra vágyik, hogy eltemethesse. Azonban egy kora este nem várt vendég kopogtat az ajtón, és a család élete ismét a feje tetejére áll. A küszöbön álló fiatal nő azt állítja, ő nem más, mint a lányuk, Julie. A kezdeti örömöt azonban szörnyű gondolatok árnyékolják be, legalábbis, ami Annát illeti. Képtelen maximálisan megbízni abban, hogy a nő, aki a házukban lakik tényleg az ő lánya. De ha valóban nem az, akkor mit akarhat a családtól?

“Valaha a világot akartam Julie – nak. Most egyszerűen csak szeretnék valamit, amit eltemethetek.”

A történetvezetés különösen tetszett. Két nő szemén keresztül követhetjük az eseményeket és fedhetjük fel a múlt szörnyűségeit. Az egyik szemszög Anna-é, a másik nem meglepő módon Julie-é. Anna teljesen összetört, amikor a lányát elrabolták, mint az visszaemlékezéseiből kiderül az alkoholhoz menekült, tompítandó fájdalmát. Összeomlása pedig a másik lányával való kapcsolatát is megmérgezte. A sorok közül azonban mégsem egy elesett asszony köszön vissza, úgy ahogy Julie sem ébreszt szánalmat az emberben. Valahogy a történetek ellenére azt érezzük, hogy ezek a nők erősek, igazi túlélők. Ami plusz pont az írónőnek, hogy nem akarta görcsösen megkedveltetni a szereplőit és bár végig izgultam értük, mégsem zártam a szívembe őket. A fejezetek egymást váltva bontják ki a múlt eseményeit a jelen történéseivel. Julie történetét időrendben visszafelé ismerhetjük meg, fűszerezve az egyre borzalmasabb részletekkel.

Gentry nagyszerűen csavarja a szálakat végig izgalomban tartva az olvasót. Az ember képtelen letenni a könyvet. Minden oldalon valami újabb szörnyűség várja, amely a folyamatosan adagolt feszültség mellett adrenalin bombaként hat. Még azután is képtelenség elengedni a történetet, hogy az utolsó mondathoz értünk. Örökké fogva tart.