Tékasztorik és egyéb Vikuságok
Bihari Viktória neve mára egybeforrt a Tékasztorikkal, legalább is a
régi motoros rajongók/olvasók körében. Idén pedig megörvendeztetett minket egy
filmmel és egy könyvvel is, amelyek szinte egyszerre láttak napvilágot és lopták
be magukat a szívünkbe.
Bihari Viktória blogger, író, humorista, ex-videotékás, aki kis sarkítással
akár a magyar Bridget Jones is lehetne. A történet még 2010-ben indult. Ekkor
kezdte el ugyan is a Tékasztorik blogot, amely mára népes rajongótáborra tett
szert. 2012-ben már született könyv a blogból, de az idő megérett egy új
kiadásra, hiszen nem csak az évek, hanem a történetek is gyarapodtak azóta.
"Üdvözletem mindenkinek! Indítok blogot, mert nagy a hiszti, hogy legyen! Fogalmam sincs miért, én csak egy elmeroggyant tékás vagyok. De, legyen meg a ti akaratotok…"
A blogon a videotékába betérő “népség” mellett megismerhettük Viki
családját, barátait is. Az abszolút favorit azonban Fater lett. A vicces,
ironikus történetek rendesen megdolgoztatták a rekeszizmokat és aki, egyszer
odatévedt a blogra az ott is maradt. Innen nőtte ki magát az a stabil rajongói
tábor, amelynek köszönhetően idén februárban nem csak könyv formájában, de mozi
vásznon is élvezhetjük az élces történeteket. A közösségi finanszírozásból
létrejött alkotás (és persze a most kiadott kötet), minden olvasó számára
kötelező, aki egyszer is nevetett egy jóízűt Bihari Viki sorain.
A könyv három nagyobb részre oszlik. A bemelegítő rész a Vegyesvágott, itt főleg videotékás sztorik között csemegézhetünk, a sírva nevetős elbeszélések kicsit elnagyolt ábrázolásaikkal görbetükröt állítanak, de nem csupán az egykori vendégek hanem maga az írónő elé is. Könnyeket csalnak a szemünkbe gyermekkori “visszatekintései”, szárnypróbálgatásai is. Szóval az bizonyos, hogy lehet vele hasizomra is gyúrni. Az önirónia és sajátságos látásmód az, ami igazán élvezetessé teszik Bihari Viki stílusát.
A jó nagy adag szarkazmussal beoltott második nagy fejezet a Fater szerint a világ főszereplője ki más lenne, mint Fater, akit a filmben természetesen Csuja Imre alakít. A jó öreg Fater kihagyhatatlan lett volna a könyvből, hiszen, ahogy a szerző is fogalmazott az igazi áttörést az ő történetei hozták meg neki. Az igazi nő címet viselő, utolsó rész egy igazi érzelmi hullámvasút, ahol már komolyabb, mélyebb témák is előkerülnek humoros köntösbe bújtatva. Szó van itt párkeresésről, internetes randizásról és még az is kiderül, hogy kedvenc blogerünk milyen esküvőről álmodik.
"Fater azt mondta, az igazi nő táskájában mindig van egy pakli magyar kártya, egy laposüveg és egy bicska, valamint az igazi nő hűtőjében mindig van egy liter pálinka, egy fél kiló csécsi szalonna és egy nagy adag pörkölt. Nos, egy adag pöri híján igazi nő vagyok."
A könyv pontosan olyan lett, mint amilyet vártam, humoros, szarkasztikus és
végtelenül szórakoztató. Képtelen voltam letenni (és veszélyes is lett volna,
mert a család többi tagja árgus szemekkel figyelte mikor végzek vele, hogy
azonnal lecsaphasson rá). Bár megvallom őszintén nem kedvelem a trágár
szavakat, kiváltképp az irodalomban, Bihari Viki esetében ez sosem zavart.
Valahogy annyira természetes és gördülékeny az egész, hogy teljesen magával
sodor hogy örömmel hagyja magát az ember.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése